A Demecseri Református Egyház honlapja
Menü
 
Tudnivalók
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hollandiai beszámoló- Demecseri Körkép

Ifjúsági kirándulás a szélmalmok földjére

 

Idén nyáron ifjúságunk 16 tagjával az amersfoorti Adventkerk gyülekezet meghívásának eleget téve Hollandiában töltöttünk 6 napot. Demecserből július 12-én indultunk el és kétnapi utazás után megérkeztünk a hollandiai Otterlóba, az ottani szálláshelyünkre.            

Vendéglátóink színes és változatos programot készítettek számunkra. Az első napon meglátogattuk Amersfoort városát, megcsodálhattuk a holland kisváros nyugodt szépségét, nevezetességeit. Még azon a napon délután együtt „golfozhattunk” a táborunkhoz közeli farmon kialakított „facipős pályán” a tehenek mellett.

Mindegyik napot biblia-tanulmányozással kezdtük. A hét témája: Szükséged van rám? Bibliai példák alapján felismerhettük, hogy szükségünk van barátokra, az idős embereknek a fiatalokra, a fiataloknak az idősekre, és a betegeknek az egészségesekre. Mindegyik témát csoportokban beszélhettük meg, és gyakorlatban is alkalmazhattuk a megtanult dolgokat. Például esténként hosszú sétákat tehettünk, amelyek lehetőséget adott arra, hogy jobban megismerjük egymást.

Vasárnap az amersfoorti templomban vettünk részt az istentiszteleten, melyen a holland ifjúsággal együtt szolgálhattunk a gyülekezet előtt, amikor magyar és angol nyelven énekeltük el a Teremts bennem tiszta szívet, oh Uram… kezdetű ifjúsági éneket. A vasárnap délutánt táborunkban az ottani gyülekezet néhány tagjával töltöttük együtt. Jó volt látni, hogy idősek és fiatalok, kis gyermekek és felnőttek milyen békességben tudnak együtt lenni az Úrtól kapott 7. napon, a nyugalom napján

Hétfőn délelőtt a közeli nemzeti parkba, a Hoge Veluwébe mentünk, hogy kerékpárral járjuk be azt. Mintegy 15 km-t tettünk meg biciklivel, de a táj szépségében elmerülve el is feledkeztünk a fáradtságról. Aznap délután egy hosszú sétát tettünk az egyik közeli tó környékén. Vacsoránkat a gyülekezet magyar-holland kapcsolatát ápoló bizottságának elnöke készítette feleségével együtt.

Kedden délelőtt a fővárost, Amsterdamot tekintettük meg sétahajón. Délután pedig az Északi-tenger partján gyűjthettünk kagylókat és az idő melegsége miatt lehetőség volt fürdeni is a vízben. Este palacsintát ehettünk az egyik gyülekezeti tag jóvoltából. Vacsora után Hollandia-Magyarország focimeccs következett, mely döntetlen eredménnyel végződött.

Szerdán reggel egy szélmalom működésén figyelhettük meg, hogy miként használják fel a szél energiáját arra, hogy a búzából lisztet őröljenek. Délután a diakónia jegyében ellátogattunk a de Heygraeff szeretetotthonba, ahol kétszáz, súlyos fogyatékkal élő ember él. Közülük 20 beteget vittünk el a környékre tolókocsijukkal sétáltatni. A kirándulás alatt megtapasztalhattuk, hogy a Krisztustól kapott szeretet átadásának fontos feladata sokszor nehéz, de épp ezért szép munkával párosul. Aznap este rendeztük meg a magyar estét, amikor az egyik magyar fiatal segítségével a finom csontleves és pörkölt készült el. Ez által az este által a holland barátaink egy kicsit jobban megismerhették a magyar konyhát, de a képek és a hangulatos zene segítségével Magyarországot is.

Csütörtökön ellátogattunk egy sajtgyárba, ahol a holland nevezetesség készítését ismerhettük meg videofelvétel és egy múzeumi kiállítás segítségével. Az utolsó nap délutánján sportvetélkedőn mérhettük fel képességeinket. Az este grillezéssel és tábortűzzel zárult.

Pénteken a korai órákban búcsút mondtunk barátainknak abban a reményben, hogy a közeljövőben találkozni fogunk, immár Magyarországon. Ismét két napos utazás várt ránk. Július 21-én Isten segítségével épségben hazaérkezhettünk, ahol szeretteink már vártak ránk. Hálával tartozunk a mi mennyei Atyánknak, hogy mindvégig felettünk tartotta óvó kezét. Áldott legyen az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! I.Krón.156:36          

 Bodnár Márta

 
Újságcikkek
 
Naptár
2021. Január
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Ne maradj le semmiről!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szeretettel ajánljuk
 
Ennyien láttak már
Indulás: 2006-08-16
 

SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.