A Demecseri Református Egyház honlapja
Menü
 
Tudnivalók
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Közösségépítés a demecseri gyülekezetben-Reformátusok Lapja

Közösségépítés a demecseri gyülekezetben

2007-et a Magyarországi Református Egyház a "közösség évének" nyilvánította. Bár gyülekezetünk kisvárosban él é s a tagjai nagyrészt ismerikegymást, mégis úgy határoztunk, hogya közösség építése terén mi is igyekszünk tenni valamit.

Július 1-re gyülekezeti délutánt szerveztünk a demecseri parkerdőben. A gyülekezeti alkalmon való hirdetés és a plakát mellett igyekeztünk személyes meghívásokkal elérni azokat is, akik csak ritkán jelennek meg gyülekezeti alkalmainkon. A kisváros közelében gondosan kialakított helyre 43-an érkeztünk meg, hogy a természet közelségében , árnyas fák alatt együtt tölthessünk néhány szép órát.

A lelkipásztor köszöntőjében a 133. zsoltárt olvasta fel, melyben arról szól a zsoltáros, hogy Isten oda küld áldást, ahol „együtt lakoznak az atyafia”. Az atyafiság, a testvéri kapcsolat fontos „alkotóeleme” az Isten népe közösségének. Aztán különvonultak a résztvevők és három csoportban (két felnőtt és ifjúsági) a keresztyén élet alapjairól beszélgettek, ami a közösségi (gyülekezeti élet) meghatározója.

Így szó volt Jézusról, mint középpontról, és összetartó erőről, az Igéről, mint közös alapról, amely meghatározza az egymáshoz való tartozást is, magáról a közösségről, mint „egy testről”.

Majd a csoportok beszélgettek az imádságról, mint az Istennel való kapcsolat eszközéről, amely által közelebb kerülhet a hívő ember Istenhez, de egymáshoz i, és végül a szolgálatról, amit a közösség tagjaként lehet és kell végezni. A gyermekekkel eközben két óvónő foglalkozott. Mód nyílt kötetlen beszélgetésekre is. Kismamák cserélték ki tapasztalataikat a gyermeknevelés nehézségeiről és örömeiről, presbiterek beszélték meg az éppen aktuális kérdéseket, az asszonyok cserélték ki gondolataikat. Aztán két csoportra osztva a gyülekezeti délutánon jelenlévőket izgalmas bibliai vetélkedő részesei és nyertesei voltak a megjelentek. Az Ismered-e a Bibliát? – játék, mely a Titus Hitéleti Alapítvány kiadványa, bizony próbára tette az évtizedek óta Szentírást olvasók tudását is. A gyülekezeti délután kora este imádsággal és áldással zárult.  

Bodnár Péter

 
Újságcikkek
 
Naptár
2025. Május
HKSCPSV
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Ne maradj le semmiről!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szeretettel ajánljuk
 
Ennyien láttak már
Indulás: 2006-08-16
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros