„Feltámadott az Úr bizonnyal…”

Ezzel a boldog felismeréssel és bizonyságtétellel tértek vissza az emmausi tanítványok Jeruzsálembe és jelentek meg a tizenegy tanítvány körében.

Szomorúan, csalódva indultak haza még néhány órával azelőtt a fővárosból. Azt remélték, hogy Jézus fogja megváltani a világot, de Ő halott. Megölték, mint egy gonosztevőt. Mennek haza a szívük mély fájdalmával és teljesen kiábrándulva. Néhány asszony beszélt ugyan arról, hogy Jézust nem találták a sírban, de ezt ők nem értik, csak még jobban összezavarta őket.

Hányan vannak ma is, akik szomorúan, vagy összezavartan, csalódottan vagy éppen kiábrándulva készülnek a Húsvét ünnepére. Még keresztyén emberek is lehetnek ilyen lelki állapotban az ünnep előtt. De nem kellene ennek így kennie!

Nagypéntek eseménye valóban lehangoló, ha arról az oldalról közelítjük meg, hogy milyen nagy az ember gonoszsága. Bizony ma is nagy! De Jézus ott a keresztfán, a legnagyobb szenvedések között, akkor, amikor nemcsak a tanítványai, de még a mennyei Atyja is magára hagyta végezte el a legcsodálatosabb munkát ezen a földön. Ez a megváltás csodája. Meghalt, hogy nekünk bűnbocsánatunk legyen, igazi életünk ezen a Földön és örökéletünk Odaát. Aki hittel elfogadja, az már most megnyerte ezt a csodálatos ajándékot.

Húsvét eseménye, az emberi ész számára felfoghatatlan csodája (de hisz éppen ez a csoda lényege) pedig beragyoghatja az ünneplésünket. Jézus feltámadásával bebizonyította, hogy nem a halálé a végső szó. Ez a test az enyészeté lesz, de új testben, az apostol megfogalmazásában „lelki testben” mi is feltámadunk majd az utolsó napon, s Vele, a mi Urunkkal lehetünk. Ez nem menekülés a jelen problémái elől, de egy hatalmas erőforrás lehet a nehézségekben.

Az emmausi tanítványok bizonyságtétele után az első keresztyén emberek, ha összetalálkoztak így köszöntötték egymást: „Feltámadott az Úr!” – a válasz pedig így hangzott: „Bizonnyal feltámadott!”

Kívánom, hogy töltse be az igazi húsvéti öröm minden kedves Olvasó szívét és életét!

Bodnár Péter ref. lelkész